A 3D nyomtatás egy additív folyamat, amely folyamat közben a különböző összetevőkből összetevődő anyagrétegek egymásra épülnek a végső, háromdimenziós objektum létrehozása érdekében, kedvező precíziós öntés árak mellett. Alapvetően ez a folyamat az ellentettje a megszokott gyártási folyamatoknak, amelynek a lényege, hogy egy nagyobb anyagtömeg segítségével vágják vagy nyerik ki a szükséges anyagok mennyiségét kedvező acél öntöde árak mellett. Az általunk létrehozott öntöde Budapest területén a 3D nyomtatók előre programozhatóak a szükséges munka elvégzéséhez, nincsen szükség a személyzet folyamatos jelenlétére. Ezt a technológiát ért kritikák egyik lényeges pontja, hogy a valóban megfelelő minőségű 3D nyomtató nem éppen a legolcsóbb kiadások közé tartozik. Precíziós öntés Budapest. De azonban ez a költség is megtakarítható kiszervezés alkalmazásával, amennyiben a prototípusok legyártását, egy külső, 3D nyomtatásra szakosodott acél öntöde birtokos cégre bízzuk, akár ránk! Az egyik hatalmas előny a 3D nyomtatás alkalmazása során, az a rugalmas kialakítás. A hagyományos tervezési folyamatok során bizonyos korlátokba ütközhetnek a megvalósítás közben, amelyek a 3D nyomtatás esetében fel sem merülnek. Továbbá nagyon idő hatékony a prototípus-készítés a 3D nyomtatás segítségével. Amióta csupán eszközöket gyártunk és fejlesztünk, az idő mindig is lényeges szempontja volt a termelésnek, és ezáltal a kereskedelemnek. A prototípusok elkészítése és tesztelése gyorsabban kell,hogy haladjon, mint a szériák legyártásának a folyamata, amely viszont sok helyzetben nem csupán időigényes, de veszélyes, és ráadásul költséges is. Ezzel szemben a 3D nyomtató Budapest területén pár óra alatt legyártja a prototípust, amely azonnal tesztelhető is és mindezt költséghatékony 3D nyomtatás árak mellett! A tesztelések, majd a gyártási folyamatok egyes szakaszainak időtartama ennek az eljárásnak köszönhetően a korábbi töredékére fognak majd rövidülni, kedvező 3D nyomtató árak mellett. A prototípus-tesztek tapasztalatai alapján a terveink módosítása, a kész, működő modell, valamint különböző verziók elkészítése is sokkal időtakarékosabbá válik. A 3D nyomtatás további előnye még, hogy igények és elképzelések szerinti előállítást valósít meg. Ezzel pedig nem csupán időt és anyagot, de az előállításhoz elengedhetetlen készletek raktározásának költségeit, ezáltal az öntöde árakat is nagy részben megtakarítja. Összességében tehát a 3D nyomtatás a precíziós öntés folyamatával, nem csupán az anyag-, és gyártástechnológiát, továbbá a gazdaságot alakítja át, de hatással van a gondolkodásunkra, és a társadalom egészére is. Biztosak vagyunk benne, hogy ez egy pozitív hatás lesz, amelynek köszönhetően kiterjeszthetjük otthonunk, az országunk és a tudásunk határait is. Várjuk önt sok szeretettel, acél öntöde Budapesten 3D nyomtatás lehetőségével! A 3D nyomtatás Budapesti kereslete a rengeteg pozitív és számos segítséget nyújtó előnyeinek köszönhetően egyre jobban növekszik, emiatt a mai cikkünk az öntöde területén kivitelezett 3D nyomtatás folyamatának a kézzelfogható előnyeit sorolja fel Önnek. Mire is képes a 3D nyomtatás, amelyre a hagyományos gyártási folyamatok nem? Ennek az egylépéses, additív gyártástechnológiának köszönhetően a 3D nyomtatás egyik legfontosabb előnye a hagyományos módszerekhez hasonlítva a takarékosság az időnk, a költségeink és az erőforrásaink szempontjából is, beleszámítva az emberi munkaerő forrást, az anyagveszteséget és a létrejövő hulladék minimalizálását is. A 3D nyomtató minden esetben csak a szükséges anyagmennyiséget használja fel, ezért nincs elpazarolt, vagy az eljárás folyamatából szükségszerűen létrejövő és keletkező maradék vagy salakanyag.